A direktort 1977-es megrontási ügye miatt fogta le a svájci rendőrség, amikor a művész a Zürichben jelenleg is zajló filmfesztivál miatt az országba érkezett (a neki ítélt életműdíjat vette volna át a mustrán). A svájci hatóságok azóta is rácsok mögött tartják Polanskit, hogy később kiadhassák az Egyesült Államoknak, ahol még mindig érvényben van ellene az elfogatási parancs a több mint harminc évvel ezelőtt történt bűnügy miatt (a rendező szexuálisan zaklatta és kihasználta az akkor 13 éves Samantha Geimert, aki egyébként azóta nemcsak magánmegállapodást kötött vele, de többször nyilvánosan meg is bocsátott neki és arra kérte a hatóságokat, hogy ejtsék a Polanski ellen immár évtizedek óta folyó eljárást).
Polanski elfogásával azonban nemcsak maga a rendező, hanem jelenleg is készülő filmje, a The Ghost is kelepcébe került, hiszen a művész még nem fejezte be a munkálatokat, szabadulásának időpontja pedig teljesen bizonytalan. Habár maga a forgatás már lezajlott, a direktor épp a vágási és hangkeverési munkák közepén tartott, mielőtt a svájci incidens történt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Polanski új thrillerét idén februárban Robert Harris bestselleríró regénye, a The Ghost alapján kezdte el forgatni Pierce Brosnan, Ewan McGregor és Kim Cattrall főszereplésével. A mű egy hivatalából visszavonult angol miniszterelnökről, Adam Langről (Brosnan) szól, aki egy szigeten él valahol az USA keleti partjainál és a visszaemlékezéseit írja.
Mikor régóta mellette álló asszisztensét baleset éri, egy írósegédet (McGregor) küldenek, hogy segítsen befejezni a könyvet. A névtelen író hamarosan politikai és szexuális intrikák közepében találja magát, amibe Lang felesége és asszisztense (Cattrall) is belekeveredik. Langet csak egy hajszál választja el attól, hogy háborús bűnök miatt vádat emeljenek ellene, és egy lappangó titok a múltjából a nemzetközi egyensúlyt is megbolygathatja...
Az eredeti tervek szerint a filmet 2010 elején mutatták volna be, a hétvégi történések miatt azonban jelenleg teljesen bizonytalanná vált a sorsa. Polanski ügynöke, Jeff Berg ugyanakkor biztos abban, hogy akármi is történik a művésszel, a film mindenképpen el fog jutni valamilyen módon a mozikba.
Amerikában 2009. november 6-án lát majd napvilágot a The men who stare at goats (nyersfordításban: Emberek, akik kecskékre merednek) című film. Az alkotást az egész világban gyakorlatilag visszafojtott lélegzettel várják a mozi-, illetve filmrajongók, és a nemrégiben megjelent előzetes is rendkívüli népszerűségnek örvend.
Maga a történet Irakban játszódik, ahol egy Bob Wilton nevű újságíró összetalálkozik egy katonával, aki állítólag természetfeletti képességekkel rendelkezik - sőt, nem csupán ő, de vele együtt még számos más katona is, akiket kifejezetten arra képeztek ki, hogy falakon sétáljanak át, láthatatlanná váljanak, illetve telepatikus képességeiket felhasználva legyőzzék az ellenséget. Ők azok, akik állítólag pusztán a tekintetükkel ki tudják oltani egy kecske életét - innen származik a film címe.
Az újságíró és a katona (aki Jedi-lovagnak tartja magát) - hogy, hogy nem - végül huzamosabb időt töltenek el egymás társaságában, és ezalatt természetesen egyetlen nyugodt percük sem akad... John Ronson könyve, amely a film alapjául szolgált, 2004-ben jelent meg, és azonnal meglehetősen nagy sikert aratott (Magyarországon Kecskebűvölők címmel, az Európa Könyvkiadó gondozásában fog megjelenni, várhatóan 2009. októberében).
Az író 1967-ben született Cardiffban, és népszerű dokumentumfilmes, újságíró, illetve író. Saját bevallása szerint a legelső dokumentumfilmjét úgy készítette, hogy felhívta őt a volt tanára, és közölte vele, hogy neki tévés sorozatokat kellene csinálnia, illetve mindjárt meg is kérdezte, hogy mit szólna hozzá, ha megkörnyékezné neki Janet Street Portert? (Porter brit médiaszemélyiség, újságíró és tévéproducer.) Ronson eleinte teljesen megdöbbent, és megkérdezte az illető tanárt, hogy valóban ismeri-e Portert? A válasz egyszerű és gyors volt: nem. Ennek ellenére megkereste a nőt, és beajánlotta nála Ronsont - a dokumentumfilm el is készült, noha az író a mai napig nem tudja, hogy tanárának végül is mivel sikerült meggyőznie Portert, aki teljesen el volt ájulva az ötletüktől.
A The men who stare at goats Jedi lovag főszereplőjét ezúttal nem (ahogyan azt elvárnánk) Ewan McGregor, hanem George Clooney alakítja, aki annak idején még a Vészhelyzettel futott be, majd ezt követően gyorsan bezsebelt egy Oscar-díjat (Sziriana), két Oscar-jelölést, két Golden Globe-díjat és hat Golden Globe-jelölést (meg egy Arany Málnát is, de azt ilyenkor nem illik kihangsúlyozni). Ewan McGregornak ezúttal sajnos be kell érnie az újságíró Bob Wilton karakterével, akit azonban - legalábbis a trailerből ítélve - remekül alakít. McGregort egyébként legutoljára az Angyalok és démonok című filmben láthattuk, amelyben szintén remekül hozta a formáját.
Mindent összevetve a The men who stare at goats, akárminek fordítják is, kétségkívül az év egyik legjobban várt filmje, és alighanem rengetegen fogják majd megrohamozni a mozikat, amikor végre megjelenik.
Ewan McGregor és a Young Adam alkotója, David Mackenzie ismét együtt dolgoznak: egy Last Word munkacímű filmet forgatnak Glasgow-ban. A film két ember szerelméről szól, "akkor, amikor a világ éppen széthullani készül". Hogy ez mit jelent pontosan, azt nem tudjuk, de mivel McGregor szerelmét Eva Green játssza, örülünk.