Ma este a berlini filmfesztiválon a svájci villájában házi őrizetben lévő Roman Polanski nélkül tartják meg az Oscar-dijas rendező Ghost Writer (Szellemiró) c. thrillerjének világpremierjét. Az aktuálpolitikai áthallásokban bővelkedő film, mely Robert Harris Ghost c. regénye alapján készült, egy Tony Blairre kísértetiesen emlékeztető volt brit miniszterelnökről (Pierce Brosnan) és önéletrajzírójáról (Ewan McGregor) szól.

Brosnan, aki két további új filmje sajtókampányának világkörútján érinti Berlint New York és London között, párizsi hotelszobájából hívta fel telefonon kedd délután a Népszava tudósítóját.

- Utoljára Athénben beszélgettünk a Mamma Mia című film kapcsán, mielőtt elkezdett forgatni Polanskival.

- És látta már a Ghostot?

- Persze, még Los Angelesben levetítette nekem a stúdió. De miért rövidíti? Ghost Writer a címe, vagy nem?

- Sajnos igen. Megváltoztatták és ezzel szerintem lebutították. Biztos azért, hogy érthetőbb legyen.

- Ha már, akkor inkább Ghost Directornak kellett volna nevezni, mert csak a rendező szelleme lesz ott a berlini világbemutatón.

- Ne is mondja! Hát nem szomorú? Roman rettentően hiányzik itt Párizsban, és még jobban fog hiányozni Berlinben. Tegnap este Robert Harrisszel és Ewan McGregorral felhívtuk telefonon. Úgy tűnt, egész jó hangulatban van, de azért elég borongósan alakult a beszélgetés. Vagy inkább nagyon bizarr volt, számomra legalábbis... Nem hiszem, hogy sok színész került már ilyen helyzetbe...

- Mitől volt bizarr?

- Attól, hogy Roman nem lehet itt a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt, és ezért érthetően keserű. Gondoljon csak bele, ennek a filmnek a minimalista, fekete-fehér, borús képvilágából kísértetiesen a saját élete cseng vissza. Ez a komplex, tragikus figura, akit játszom, ez a volt miniszterelnök, Adam Lang ugyanúgy önszántából ítéli magát száműzetésre és kényszerül futni, mint Polanski. Szívszaggató beszélgetés volt ez a tegnapi, legalábbis nekem, még akkor is, ha Romanból csak úgy áradt a szeretet és az őszinte drukk.

- Mi tagadás, kegyetlen dolog, hogy nem lehet ott a világbemutatón, de talán valamennyire karma is. Pont ő hiányzik, akinek az élete a film.

- Most mit vár, mit mondjak? Aki dolgozott már Polanskival, csak aláírni tudja, hogy mekkora szenvedéllyel veti bele magát minden filmjébe. Egy fiatalban nincs ennyi hév és tűz. Az az érzésem, ezt a filmet különösen élvezte. Szeretett velünk, színészekkel dolgozni, mert visszaköszönt a saját zűrzavaros élete, a hányatott sorsa... Mit kerteljünk? Az élete tragédiája...

- Igen, Polanski élete tényleg olyan, mint egy görög sorstragédia.

- Így van, és ez a Ghost Writeren is érződik. Itt ez az Adam Lang, egy jeles brit család sarja, akit kicsi korától arra neveltek, arra egyengettek Oxfordban és Cambridge-ben, hogy minél jobban nője ki magát, aztán pedig álljon egy ország élére... És ő hitt benne. Hitt benne, hogy képes rá. De sajnos, mire találkozunk vele a film elején, már csak egy megtépázott trójai faló...

- Igaz, hogy amikor elvállalta a szerepet, szinte örült, hogy ezt az embert még véletlenül sem Tony Blairnek hívják?

- Az első dolog, amit Romantól kérdeztem, mikor meghívott ebédelni Párizsba, hogy Tony Blairt játszom-e. Egyenes választ adott: nem. Nem Tony Blairt játszod. (nevet) Persze, mind a ketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Adam Lang ugyanis Tony Blair. Csak nem ugyanaz a Tony Blair, akit Michael Sheen briliáns megformálásában láttunk A királynőben. Amit abban a filmben Sheen csinált, azt én itt nem tudtam és nem is akartam eljátszani.

- Mert ez Tony Blair másik arca.

- Ahogy mondja. Nem volt könnyű eljutnom odáig, ki is ez a másik Tony Blair, mert magamnak kellett feltennem a kérdést és magamnak is kellett megválaszolnom, aztán pedig magamból kellett előhalásznom. Mi lenne, ha miniszterelnök lennék? És mi lenne, ha ex-miniszterelnök lennék? Ehhez kellett megtalálnom még a legapróbb fogódzókat is. Tegye hozzá, hogy Roman nagyon dörzsölt döntése volt, hogy az ír, katolikus Pierce Brosnant, az ex-James Bondot lökte bele ebbe a világba. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor belecsöppentem a Mamma Miába... Polanski is valami olyat szánt nekem, amit eddig soha nem csináltam. De a pillám se rebbent, rögtön levettem a szituáció pikantériáját, éreztem a humorát és legjobb tudásom szerint megoldottam a szerepet.

- És mikor megkérdezte Polanskit, hogy miért magát választotta?

- Akár hiszi, akár nem, nem kérdeztem meg, mert azzal ültem le Párizsban az asztalhoz, hogy miért ne én játszanám. Egyébként épp tegnap este vacsora közben jegyezte meg Robert Harris, a film írója, hogy Romannak eszébe se jutott más. S hogy miért? Erről talán kérdezze meg Roman Polanskit!

- Megtenném, ha tehetném, de Polanski még email-interjúra sem vállalkozik. S az mennyire zavarta, hogy Polanski legalább olyan jó színész, amilyen jó rendező?

- Magas labdát kaptam tőle és már az első nap átestem a tűzkeresztségen. A forgatást ugyanis a film egyik utolsó jelenetével kezdtük, amikor Ewannal szócsatába bonyolódunk a repülőgépen. Ez egy hétoldalas feszes, pattogós dialógus. Pénteken, mielőtt elindultam Berlinbe a forgatásra, felhívott Roman és beledudorászott a telefonba, "Pierce úgy örülök, hogy jössz! Már alig várom, hogy belecsapjunk... óh, és míg el nem felejtem, ugye nem baj, hogy az utolsó jelenettel kezdünk?" Na ettől aztán majdnem infarktust kaptam, mert minden színész azt szereti, ha hagyják, hogy szép komótosan felépítse a figurát, és semmit nem gyűlöl jobban, mint amikor a katarzisból visszafelé kell játszania... De nem volt választásom, muszáj volt... Mindjárt az első nap fejest a mélybe!

- Nem lehetett volna lineárisan, a könyv szerint forgatni?

- Mindannyian az időjárásfelelős kezében vagyunk, sajnálkozott Roman. Aznap hétágra sütött a nap.

- Ő pedig borongós, szürke égboltot képzelt el a külső jelenetekhez.

- Amit aztán meg is kapott. És mert Polanski nem hazudtolja meg magát, minden egyes nap meghozta a maga kihívását, de az vessen magára, akit meglep. Roman ugyanis rettentően aprólékos és maximalista. Mindenre van szeme, a kellékekre, a világításra, a szövegre. A film az ő háza, az ő szentélye. Ha belépsz, hajts térdet és fejet, és nem is akárhogy, hanem önként és dalolva. Első reggel Ewannal együtt behívott a lakókocsijába. Kezet rázott velünk, oké, oké, minden oké, mindjárt kezdünk, mondta, aztán eltűnt és órákig semmi. Mert hol az egyik koffer nem volt elég szürke, hol a másik revolver nem volt elég nagy, hol meg a titkárnő kontyából lógott ki egy tincs... Én meg tűkön ültem, begyújtva. Nyilván el tudja képzelni, milyen, mikor egy színész alig tudja vissza fogni magát. Végül ebédszünet előtt pár perccel odajött hozzám, huncut tekintettel kamerát kerekített a két tenyeréből bele az arcomba, és hátra kiabálta az asszisztenciának, hogy ebéd után Pierce-szel kezdünk, a 27-es jelenettel, közeli lencsét kérek! Hát ezért a mondatért gubbasztottam egész délelőtt. Máig nem értem, miért csinálta... Ewan szerint Polanski mindig teszteli az új színészeit, kvázi bemelegíti őket, közben magát is felturbózza... Úgy látszik enélkül nem megy neki. S amikor végre forgatni kezdtünk, mindent leokézott, amit csináltam. Attól fogva sínen voltunk.

- Előfordult, hogy Polanski nemcsak dirigált, hanem kérdezett is?

- Ez föl se merült. Egyszer sem ültünk le, hogy átbeszéljük a figura politikai szemléletét, hogy hol tart érzelmileg, hol helyezkedik el a politikai palettán, mi minden motiválja. Még azon a bizonyos három órás párizsi munkaebéden sem, ahol tisztáztuk, hogy nem Tony Blairt játszom. Ott is csak filmekről, életről fecsegtünk. Meg arról, hogy még mindig mennyire fáj neki Sharon (Tate, a rendező első, állapotos színésznő-felesége brutális gyilkosság áldozata lett - a szerk.) elvesztése... meg az a sok minden, ami az életben érte... kezdve attól, hogy 12 évesen egyedül bujkálta végig a megszállt Varsót... Hát erre az ember nem nagyon tud mit mondani.

- Utolsó kérdés: ha megírná, mit hagyna ki Pierce Brosnan önéletrajzából?

- Gondolja, hogy elárulom? Bár vagyok annyira ír, hogy nem harapnám el a nyelvem, meg annyira katolikus, hogy mernék gyónni, tehát valószínűleg nem hallgatnék el semmit. Mellesleg el is kezdtem írogatni. És ígérem, benne lesz minden. Még az is, amit eddig nem fecsegett ki rólam a média.
 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.