Mindennél jobban érdekelt, hogy mennyi maradt meg a Trainspotting kábítószeres hőséből és az ifjú európai titán hetykeségéből. Azt már látom, hogy a fogsora igen. Ugyanolyan szabálytalan, mint két-három éve, és ehhez még akkor is ragaszkodni látszik, ha mostanában jólfésült szívtipró szerepeket osztanak rá Hollywoodban.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Le a szerelemmel! című édes csacskasággal azt akarta kihasználni a filmstúdió, hogy Renée Zellweger és Ewan McGregor bombabiztos párosításnak látszik, hiszen mindkettőjükért rajongott a Chicago és a Moulin Rouge elsősorban női közönsége. Elôvették hát a sifonérból Doris Day és Rock Hudson egyik régi, bevált filmjét, leporolták picit, és a két mai sztárt belehelyezték az ártatlan hatvanas évekbe, ahol emancipált nőnek lenni forradalmi tett volt, macsónak lenni pedig egyre kevésbé kifizetődő. A dolog pikantériája, hogy az eredeti macsót az a Rock Hudson játszotta, akiről már akkor is nyílt titok volt Hollywoodban, hogy homoszexuális.

Ewan figyel az érvekre, és azonnal lecsap.

- Először is, nem akartam lekoppintani Rock Hudsont. Másodszor pedig tanúsíthatom, hogy a macsó férfiakat még mi férfiak sem tűrjük igazán jól. Én legalábbis nem. Ha ilyen társaságba kerülök, mindig Sir David Bailey, a világhírű fotós jut az eszembe. Ő mondta, hogy élete legrémesebb élménye volt, amikor három tagbaszakadt hímneművel kellett megosztania egy pici autót. Csontra megértem. Egy férfi akkor vonzó igazán, ha van benne egy kis nőiesség.

- Például, hogy ugyanúgy izzad a tenyere az első randi előtt, mint egy nőnek?

- Jót kérdez, ha a választ Ewantól és nem a filmbeli Catcher Blocktól várja! Igaz, hogy nőtlen koromban nem voltam kimondottan angyal, de távolról se gyűjtöttem úgy a skalpokat, mint Catcher. Vagy ahogy felénk, Skóciában mondják, nem én voltam a falu bikája.

- Ezek szerint az se fordult elő, hogy egyszerre több lányt hitegetett?

- De nem ám! Nem mondom, hogy mindig én voltam a Grál-lovag, de soha nem csajoztam párhuzamosan. És már ez is több, mint amennyit el akartam mondani.

- A csábítás trükkjével még tartozik.

- Az biztos, hogy a főzés nem jön be, bár rántottával hódítani még nem próbáltam. Nekem rendszerint az működött, amikor érzelmi síkra tereltem a dolgot. Könnyű egy színésznek, aki pontosan tudja, hogy mikor milyen gombokat kell nyomogatni, hogy sírva fakadjon az a drága a boldogságtól...

- Hallgatom.

- Konkrétan nem emlékszem semmilyen trükkre, de ha emlékeznék, akkor se mondanám el. Maga pontosan tudja, mire gondolok, sőt azt is tudja, hogy az ilyesfajta csúsztatás nem visz túl messzire, mert előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy mire megy a dolog. Úgyhogy nekem az őszinteség vált be legjobban, legalábbis hosszútávon.
 

- Tisztázzuk: most a szexről vagy a szerelemről beszél?

- Az egyik körte, a másik alma. Van olyan, hogy a szex gerjeszti a szerelmet, máskor meg a szerelemből adódik a szex. Egy huszonéves kölyöknek sokkal fontosabb a testi szerelem, mint egy érettebb férfinak, aki inkább a szerelmet keresi.

- Tekintve, hogy tavasszal múlt 32 éves, feltételezem, hogy az érettebb férfiak közé sorolja magát.

- Még pontosabban az érettebb szerelmes férfiak közé.

- ...aki most nyolc éve nős, vagyis sikeresen túlélte a kritikus hetedik évet. Mi a jó házasság titka?

- Miből gondolja, hogy tudom? Én csak egy szimpla színész vagyok, aki boldog házasságban él.

- És aki ebben a filmben - Le a szerelemmel! - többször is vetkőzik...

- A történelmi hűség kedvéért összesen kétszer. És akkor is csak az ingemet veszem le.
 
- A többit a néző fantáziájára bízza.

- Mint ahogy azt is, hogy naponta hányszor zuhanyozom - evidens módon meztelenül. Nem értem, hogy ebben mi olyan csiklandós? Különben nekem még azzal sincs semmi bajom, ha egy filmben teljesen levetkőznek a szereplők.

- A hatvanas években ez nem fordulhatott elő.

- Bingó! Nem emlékszik, hogy Rock Hudson mindig törülközőt tekert a dereka köré, hogy lássák, milyen tökéletes a mellizma?

- Maga viszont öltönyben a legsármosabb. Az összes ruhát megtartotta?

- Egyiket sem, pedig volt vagy 8-9 öltönyöm a filmben. Egyik szebb volt, mint a másik, csak sajnos, a szabásuk miatt mind nagyon korhoz kötött. Csak ott lógtak volna a szekrényemben, mert én ilyen ruhákat sose vennék föl.

- Pedig most megint az a divat öltözködésben, lakberendezésben...

- Jaj, a bútor az más! Piros kagylófoteljeim nekem is vannak, tiszta hatvanas évek! A divat mindig azzal újít, hogy visszakanyarodik valahova. Csak azért drukkolok, hogy a nyolcvanas évek ne köszönjenek vissza, örülök, hogy végre túl vagyunk rajtuk!
 
- Én meg azért, hogy maradjon ilyen közvetlen. Örülök, hogy belátja, Hollywood mégse olyan szörnyűséges hely...

- De csak abban az esetben, ha az ember nem tesz egyenlőségjelet a siker és a hírnév közé. Hollywood számos kaput kinyitott nekem, egy csomó munkalehetőséget teremtett. Annak idején fafejű naiv voltam, mert mindenáron hátat akartam fordítani neki. Aztán fokozatosan megértettem, hogy amit Hollywoodban utálok, azt másutt éppen úgy utálom. Londonban éppúgy létezik az A-lista meg a B-lista, mint Hollywoodban, csak tőled függ, hogy mennyire dőlsz be neki. Ha Hollywood úgy dönt, hogy én leszek a következő nagy durranás, állok elébe. Sőt, alig várom.

- Csak az a kérdés, hogyan bírja a család.

- Attól függ, hogy mi teszi az embert boldoggá. Engem teljesen egyértelműen a családom. A gyerekeim, a feleségem - és egy kis motorozás. Amióta ezek a dolgok letisztultak, minden sokkal egyszerűbbé vált. Fütyülök az összes többire, mert semmit nem tesz hozzá az életemhez. Az, hogy az ember sztár, pokolian felszínes dolog. Aki ebben él, mindig azzal a tudattal ébred, hogy még mindig nem elég híres. Hogy még mindig nem elég jó. És mi az, hogy jó? És főleg, mi az, hogy legjobb? Kinek a szemében legjobb? Csak az számit, hogy itt, legbelül, te mit érzel. Ha az ember szereti, amit csinál, akkor táncos lábbal megy dolgozni, és ugyanolyan jókedvűen jön haza. Valahogy nem tartozik életem legboldogabb pillanatai közé, hogy egy kolléga premierjén kocogjak a piros szőnyegen libasorban, kiöltözve, mint az a bizonyos Pista Jézus nevenapján. Nekem az is igazi öröm, ha leülhetek a szoba közepén a gyerekeimmel játszani.

- És hagyja, hogy a két kislánya levegye a lábáról?

- Engem elég jól neveltek a szüleim, úgyhogy sokat nem változtattam a szabályokon. Vannak barátaink, akik sokkal liberálisabban kezelik a gyerekeiket, nem ismernek semmiféle elvet, csak azt, hogy a gyereket nem szabad korlátozni. De engem valahogy zavar, hogy egy ötéves nyugodtan a képembe kenheti a tortát.

- Véletlenül mondja egyes szám első személyben? Ki viseli otthon a nadrágot?

- Az egyik szárát a feleségem, a másikat én. De tényleg! Unalmasan hagyományos szülők vagyunk, akik nem akarnak szerepet cserélni, meg egymás fejére nőni. Csak a munkám miatt nincs minden este hétkor családi vacsora, amúgy teljesen normális családi életet élünk. Csip-csup viharok nálunk is vannak, de hol nincsenek? Az embernek néha muszáj nemet is mondani. Bár, töredelmesen bevallom, a saját gyerekeimnek nagyon nehéz.